Salamon Laura


Szia! Salamon Laura, Lola vagyok, önismereti tanácsdó és személyiségfejlesztő tréner.

Gyerekkorom óta foglalkoztatott minden, ami lélek, ami titokzatos, ami elvont, ami a felnőttektől sem volt megtanulható. Azt éreztem, én okkal érkeztem a Földre! Akkor élek jól, ha alkotok valami maradandót az emberiségnek. Mélyről fakadó küldetés tudatomnak köszönhetem, hogy 11 évesen már mantra jógáztam, sorra vettem a meditáció fajtákat, majd átnyergeltem a finom energiákból a lélektan és pszichológia könyvekre. Az Ég,- elvont és misztikus, finom érzékelés, – és a Föld – hétköznapi kihívások, valóság, megvalósítás, lexikális tudás, – bennem találkozott. Az utam végig vezetett az önmegismerés színes skáláján, hogy végül megérkezzek segítői, támogatói minőségembe.

Önismereti utam megkoronázásaként 2016-ban egy ihletett pillanatomban és az Univerzum áldásával megszületett a saját, önismeretet mélyítő rendszerem: Atlantisz emlékezete – A lélek játéka, amely egy társasjátékformába öntött önismereti és lélektanácsadói eszköz. Azóta egyéni és csoportos játékokat szervezek a fejlődni vágyóknak, valamint oktatom a Játékvezetés mesterséget is. Csak olyan magasra emelkedhetünk, amilyen mélyre előtte leástunk! Ezt teszi lehetővé számunkra a játék is: mélyre megy, a jobb önmegismerést segítve, hogy utána magasra emelkedjünk képességeink és erőforrásaink szárnyán.

Célom, hogy átadjam minden tapasztalt és tanult tudásomat azoknak, akik hozzám fordulnak! Azért dolgozom, hogy egyéni konzultációimmal, játékvezetésemmel, tematikus tanfolyamaimmal minél több embernek segítsek tudatosabb, jól működő életet teremteni. Folyamatokat, rendszerszemléleteket adok annak a kezébe, aki engem választ, mellyel átkeretezheti élete minden területét.

Vallom, mindennek a titka az egyensúly és a kiegyensúlyozottság:” A láb a földön, fej az égben, én a középpontomban!”

Világommal a www.lolaverzum.hu oldalon, az általam alkotott játékkal pedig a www.alelekjateka.hu oldalon találkozhatsz