Nem az a csávó vagyok, aki tudja a tutit. Az a csávó vagyok, aki nem nyugszik addig, míg meg nem találjuk azt, ami a legjobb, legélhetőbb. Az EgysÉg és EgyÉn síkján egyszerre. Hiszem is és meggyőződésem is, hogy Minden Varázslat. Minden légegzetvétel, mozdulat és szó. Minden, amit úgy hívunk: Élet. Épp ezért mindennel lehet gyógyítani is. Hisz “ahol méreg van, ott gyógyszer is van.
https://www.facebook.com/csoricsofficial
https://www.instagram.com/balazs.csorics/
https://www.youtube.com/@UCeN77K-dE1rNZrZ4kuFTnAw
@balazs.csorics
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat!
Árvay Angelika vagyok, kínai asztrológus, Intuyching®, azaz SzuperTudatos Önfejlesztés® instruktor, nemzetközi borakadémikus és a tokaji borvidék szenvedélyes bortermelője. Életem sokszínűsége mindig is meghatározó volt: nőként, két kisfiú édesanyjaként, társ és lélek egyaránt igyekszem összhangot teremteni hivatásaim és személyes utam között. A spirituális érdeklődés gyermekkorom óta elkísér, de hosszú ideig a racionális világban, a számok és a borkészítés precíz folyamataiban találtam önmagam. Az Intuyching® módszerével azonban sikerült átlépnem saját határaimat, elengedni a kishitűséget, és bátran megmutatni a spirituális oldalamat. A kínai asztrológiát eredetileg a fiaim miatt kezdtem tanulni, hogy jobban megértsem őket. Az öt elem rendszerén keresztül egy mély önismereti utazásba kezdtem, amely nemcsak önmagam, de mások jobb megértésében is segít. Hiszem, hogy a kapcsolatok kulcsa az elfogadás, és az, hogy tudjuk, min érdemes változtatnunk. Küldetésem, hogy segítsek másoknak magasabb szinten megélni hozott tulajdonságaikat, és az Intuyching® segítségével átalakítani az életüket korlátozó energiákat. A kínai asztrológia eszköztára pedig lehetőséget ad a gyermekeink és önmagunk mélyebb megértésére, így gazdagítva mindennapjainkat. További információkat a munkásságomról, valamint az elérhetőségeimet megtalálhatja weboldalamon vagy a közösségi médiában. www.boroszkop.com
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat!
Azokból a traumákból, amiket életem folyamán átéltem született meg a MEGBOCSÁTÁS-TRÉNING, és a hozzá kapcsolódó kommunikációs és energetikai rész. Az a célom, hogy akik szeretnének a haragjuktól, nehezteléseiktől, fájdalmaiktól a legrövidebb idő alatt megszabadulni, és eljutni a béke, a hála állapotába, azoknak segítsek a tréningen elsajátítani, begyakorolni a megbocsátás-technológiáját, hogy NEKIK ne kerüljön évtizedekbe a megbocsátás, ahogy nekem került. Képessé váljanak a fájdalmaikat kifordítani, transzformálni, és valami csodálatos dolgot kreálni belőle, bármit hajítson elébük az élet. Azt érezzék, hogy érzelmileg golyóállókká válhatnak.
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat!
Braun Edina vagyok élettér rendezési facilitátor és térpszichológia konzulens, a térmágia módszer megalkotója. Több mint 10 éve foglalkozom élettér tervezéssel. Legfőbb célom ez idő alatt az lett, hogy minél több mindenki megismerhesse és megtapasztalhassa a belső tér rendezés által nyújtott komfortérzetet és az általa elért tudatosabb és kiegyensúlyozottabb életet. Az online előadás során megismerheted, hogyan hat az otthonod az érzéseidre, döntéseidre, kapcsolataidra – és fordítva. A térmágia nem varázslat, mégis mágikus hatással lehet az életedre. Ha úgy érzed, hogy valami hiányzik, vagy egyszerűen csak több harmóniára vágysz, tarts velem, és fedezzük fel együtt, hogyan teremthetsz otthont az életedben!?
https://studio.termagia.hu/
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat!
Örök nyelvtanulóként gyerekkorom óta újra és újra volt alkalmam átélni azt a felszabadító érzést, amikor a tanult nyelven elkezdek másokhoz kapcsolódni, boldogulok egy valós élethelyzetben, vagy elolvasok eredetiben egy könyvet. Számos barátot, utazási élményt és értékes szakmai tudást köszönhetek a nyelvtudásomnak. Küldetésem, hogy ezt a felszabadultságot, ezeket a sikerélményeket és ezt a magabiztosságot Te is megtapasztalhasd. Mégpedig úgy, hogy olyan módszerrel és ütemben éred el az angol nyelvi célod, ami igazodik a személyiségedhez, az élethelyzetedhez és a kötelezettségeidhez. Tudom, milyen érzés a sok kudarc, az újrakezdés, a halogatás miatti lelkifurdalás és a kételkedés, hogy valaha eljutok-e a célomig. De azt is tudom, hogy ha ilyenkor nem feladja az ember, hanem segítséget kér, akkor újra vissza fog térni a motivációja, a hite önmagában, és megérkeznek végre a sikerélmények is.
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat!
Bakó Marianna vagyok. Három gyermek édesanyja, végzettségemet tekintve agrármérnök és minőségügyi mérnök képesítésekkel rendelkezem. 2013 óta foglalkozom önfejlesztéssel, először csak magam miatt kezdtem bele. Anyaként, dolgozó nőként azt éreztem, hogy nehezen tudok egyensúlyozni a feladatok és a kihívások között, és végül az én igényeim és szükségleteim kerültek veszélybe. Emiatt kerestem módszereket, amivel sikerül egyensúlyba hoznom magam. Többféle módszert ismerek és integrálok hatékonyan a munkám során, mint például a ThetaHealing, Access Bars és testkezelések, Családállítás, Coaching. Legfőbb célom és küldetésem az, hogy megmutassam, megtanítsam az embereknek azt, hogyan lehet egyensúlyba hozni a különböző életterületeiket. Tapasztalataim szerint a legnagyobb problémát azon eltolódások okozzák, amelyek főképpen az ember saját lélekfejlődésének, kiteljesedésének a rovására történnek. A napi feladatok, a különböző elvárásoknak való megfelelés sokszor elidegeníti az embereket saját maguktól. Az általam végzett és oktatott kezelések és módszerek mind segítenek ennek az egyensúlynak és a harmóniának a helyreállításában. Csodás látni, amikor végre magunkra találnak a klienseim, felfedezik a képességeiket, a tudásukat, képesek beállítani a határaikat, nemet mondani másoknak, és igent mondani saját maguknak. Ezért foglalkozom az oktatásokon és a családállításokon kívül vállalkozó nők egyéni mentorlásával is , akik olyan vállalkozást szeretnének élni, amely híven tükrözi a saját értékeiket.
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat!
Nevem Csábrági Marianna. Egy lélek vagyok emberi testben. Nő, feleség, édesanya, leánygyermek, testvér, barát. Mentálhigiéniás szakember. Pedagógus. Holisztikus szemléletű tanácsadó, fókuszomban a családi rendszer felállítása, valamint a veszteségeink elgyászolása. Hitvallásom, hogy veszteségeink valódi feltárásával juthatunk el abba a mélységbe, ahonnan a legnagyobb erőt tudjuk meríteni a szárnyaláshoz. Született vegetáriánusként, mint végzett vegánszakács lelkesen terjesztem a teljesértékű növényi étrend előnyeit. Vaisnava jógamesterként hirdetem az aktív mozgás, a meditáció és légzésterápia fontosságát a testi- lelki és szellemi egészségünk fenntartásában.
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat!
Sokszor alakult úgy az életem, hogy új utakat kellett, vagy akartam keresni. De volt, hogy helybe jött valami új lehetőség, ami felé elindultam. Szokták mondani, hogy amikor a Jó Isten bezár egy ajtót, akkor kinyit egy másikat. Nos, én pontosan így jöttem Dél-Amerikába néhány éve. Már éltem Dél-Európában, Észak-Afrikában is, de itt mégis számos kihívással kellett szembesülnöm. Viszont, amit Magyarországon akartam megvalósítani, arról nem mondtam le, sok dolgot innen kellett megoldanom, megszereznem, és lassan, de biztosan haladok. Mert amit nagyon akarunk, ahhoz mindig megtaláljuk az oda vezető utat.
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat és az előadó személyesen fog neked válaszolni!
Dr. Fajcsák-Simon Zsuzsanna vagyok, érzelmi és életvezetési transzformációs szakértő, akit sokan Dr. Zsu néven ismernek. Több mint 20 év nemzetközi tapasztalattal és az integrált egészség terén szerzett magas szintű tanulmányokkal a hátam mögött dolgoztam négy kontinensen, ahol ötvöztem a tudományt, a hagyományos egészségtudományt és a keleti filozófiákat. 2008-ban megalkottam az ALIVE programot, amely egy úttörő rendszer, ami segít a félelmeket, fájdalmakat és korlátozó hiedelmeket teljes testi-lelki-szellemi egészséggé alakítani. Személyes utam – a nehézségekkel, csalódásokkal és sikertelen kapcsolatokkal teli múltam legyőzésétől a személyes és szakmai sikerekig – táplálja szenvedélyemet, hogy másokat is segítsek. Három mesterfokozattal, egy Ph.D.-vel, valamint funkcionális orvoslás, NLP, jóga és Vipassana meditáció terén szerzett tanúsítványokkal rendelkezem. Hiteles és gyakorlatias tanításaimmal arra ösztönzöm az embereket, hogy gyógyítsák meg érzelmi sebeiket, és hangolódjanak rá valódi céljukra. Nemzetközi konferenciákon tartok előadásokat, jógaoktatói képzéseket vezetek, és különféle csoportokkal dolgozom, a vállalati csapatoktól kezdve a női fogvatartottakig. Munkám nem csupán motivációról szól, hanem arról, hogy eszközöket adjak az emberek kezébe a teljes, kiegyensúlyozott élet megéléséhez. A „A boldogság félelmekbe zárt titkai” című könyvem szerzőjeként elérhetővé tettem az ALIVE programot a világ számára. A könyvem és a programom már rengeteg embernek nyújtott eszközöket ahhoz, hogy félelmeiket legyőzve boldog és kiteljesedett életet éljenek. Meggyőződésem, hogy a boldogság és az egészség belülről fakad, és küldetésem, hogy másokat is segítsek felfedezni a félelmeik mögött rejlő lehetőségeiket. Az életem mottója egyszerű: „Ha én képes voltam átalakítani az életem, te is képes vagy rá.” A weboldalamon Dr Zsu English website találtok részletes infót rólam
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat és az előadó személyesen fog neked válaszolni!
A legmélyebb gödörből is van kiút! Gyermekként már tudtam, hogy csak akkor van értelme túlélnem mindazt, amin keresztülmentem, ha az életemmel példát mutathatok, akik hozzám hasonló fájdalmakkal küzdenek. Egyedülálló anyaként, négy gyerekkel és egy vállalkozással a hátam mögött, nap mint nap szembesültem a kihívásokkal. Nem volt könnyű. Voltak éjszakák, amikor a bűntudat és a kimerültség egyszerre nyomta a vállamat, és voltak reggelek, amikor csak a gyerekek iránti felelősség tartott egyben. Évtizedeket éltem férfiként női testben. Rengeteg feleslegesnek tűnő kört futottam, hibát hibára halmoztam. Szükségem volt eszközökre a gyógyuláshoz, hát tanultam. Amit megtanultam azt mindig is továbbadtam! Minden nőnek joga van Nőként boldognak lenni, szükségünk van erős családokra, erős férfiakra, akik megvédenek, és akikben megbízhatunk és szerethetünk! Erőt találni önmagában, és olyan életet teremteni, amelyben kiteljesedhet. Az én történetem cseppet sem tökéletes, de őszinte, és azt üzeni: Te is képes vagy rá!
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat és az előadó személyesen fog neked válaszolni!
Egyre több nő érzi magában a késztetést az alkotásra, hogy a családi eseményekre valami különlegességet készítsen. Ezért szívügyem, a NŐK KREATIVITÁSÁNAK ÉS TEREMTŐ EREJÉNEK KIBONTAKOZTATÁSA a dekoráción keresztül. Az otthoni dekorálás hatalmas kaland, de hogy ne egy újabb stressz forrása legyen, felkészülést igényel! Dekoratőrként állítom, pont van annyi tanulható eleme, amivel te is szintet tudsz lépni önmagadhoz képest, akár hol is tartasz. – Az ÜNNEPEINK ASZTALA PROGRAM segítségével könnyedén készítesz olyan asztali terítéket, ami felejthetetlen élményt ad a szeretteidnek, te pedig büszke leszel magadra. – A program túllép a tippeken és trükkökön, helyettük megismered azokat a dekorációs alapelveket, amiket kezdő háziasszonyként ugyan úgy be tudsz építeni, mint egy rutinos házitündér. – Az ONLINE PROGRAM kurzusokra tagolódik, így kiválaszthatod, melyik alkalomra szeretnél felkészülni és konkrétan arra vonatkozóan kapsz rendszerezett, közérthető és gyakorlatias információkat. A programban az ÉRZELEM ALAPÚ DEKORÁCIÓ módszertét használom, amit a rajztanári és dekoratőri tapasztalataim alapján fejlesztettem ki, az elmúlt 25 évben. Fedezd fel a saját kreativitásod és női teremtőerőd az ÜNNEPEINK ASZTALA PROGRAMMAL, hogy a dekoráció neked is élmény legyen. De úgy, hogy közben ne felejtsd el a legfontosabbat: háziasszonyként nem tökéletesen kell terítened, hanem szeretettel.
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat és az előadó személyesen fog neked válaszolni!
Bontsuk ki közösen a történeted, ami ott van mélyen benned. Engedd, hogy mások is meghalljanak. Hidd, hogy a világnak, pont rád van szüksége!” Ha megkérdeznék tőlem, ki is vagyok valójában, talán így kezdeném: Egy NŐTÁRSAD, akinek bármit elmondhatsz. Verseimmel, írásaimmal az a célom, hogy értéket képviseljek és hangot adjak magam és mások érzéseinek. És kimondjam olykor a kimondhatatlant. Rádiós és magazin-interjúim során is törekszem a hiteles, őszinte és nyílt kommunikációra, kellő empátiával és figyelemmel fordulva embertársaim felé. Mélyen hiszem, hogy Szeretettel és odafigyeléssel minden megoldható!
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat és az előadó személyesen fog neked válaszolni!
Sokan nézünk szembe az életünkbe fontos változásokkal, dilemmákkal, elakadásokkal. Ilyenkor tudunk félelemmel reagálni, beszűkülten hezitálni, egy helyben toporogni, esetleg lényeges eseményekről lemaradni. Foglalkozásaimon a művészet segítségével ismerjük meg a benned zajló folyamatokat, amelyek hátráltatnak az előrehaladásban, illetve feltárjuk a mögöttes problémákat. Az alkotás folyamatában olyan tudattalan minták mutatják meg magukat, melyekkel felfedezhetjük a valós gondokat. A nézőpont megváltoztatásával, megváltozik a rálátás is. Egy-egy felismerés feloldhatja a konfliktusokat, letisztázhatja a zavaros meglátást, megkönnyíti a helyes döntést. Gyere és tarts velem, amennyiben egy elfogadó, nyugodt, barátságos hangulatban szeretnél túllendülni a téged foglalkoztatott témán.
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat és az előadó személyesen fog neked válaszolni!
Szia, Gara Katalin Zsuzsánna vagyok, Csung Jüan Csikung oktató és spirituális mentor. 2009-ben találkoztam a csikunggal, és olyan volt, mintha hazataláltam volna. Az egyszerű, mégis mély gyakorlatok segítettek megtalálni a belső harmóniát, és az évek során a mindennapjaim részévé váltak. Az útkeresésem során egyre mélyebbre ástam a belső világomban, és számos módszert megismertem – a manuálterápiáktól kezdve a jövőt kutató módszereken át a magasabb szellemi és lelki tanításokig. Mindezek során egy dolgot mindig biztosan tudtam: a csikung és a spirituális útmutatás az, ahol igazán otthon vagyok. Az elmúlt években a nagyfiam mellett, két csodálatos gyermek édesanyja lettem, és ez az élmény még inkább ráébresztett arra, milyen fontos, hogy mi, nők időt szánjunk önmagunkra. A spirituális mentorság számomra azt jelenti, hogy segítek másoknak is megélni ezt a belső utazást, felfedezni saját erejüket, és harmóniát találni az életükben. 2017-ben, Shaolinban, Xu Mingtang Mester elvonulásán született meg bennem a csikung-flow gondolata. Ez az állapot az energiák és a lélek varázslatos tánca – egy dallam, egy hullám, egy lüktetés, amely ott rezeg mélyen bennünk, és a lényegünkhöz tartozik. A rendszeresen végzett csikung gyakorlatokkal és a spirituális mentorálással segítek másoknak is felfedezni ezt a belső ritmust, amely harmóniába hoz önmagunkkal és a világgal, miközben megtanít igazán jelen lenni az életünkben. Ha szeretnél közelebb kerülni önmagadhoz, új lendületet adni az életednek, és felfedezni a spirituális mentorálás nyújtotta lehetőségeket, szeretettel várlak tanfolyamaimon és közös gyakorlásainkon. Együtt megtaláljuk azt az utat, amely igazán hozzád szól, és támogat a belső harmónia elérésében.
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat és az előadó személyesen fog neked válaszolni!
Életem első felében Magyarországon éltem, vállalkozásokat alapítottam és vezettem, illetve a bankszektorban dolgoztam menedzserként. 2 gyermekem van, és ahogy ők felnőttek, a párommal szétváltunk, majd rövid idővel utána egy máltai utazást követően kiköltöztem a szigetre. 100 Euróval a zsebemben indultam el, úgy, hogy semmilyen konkrét lehetőség nem várt rám. Innen építettem fel az életemet, és hoztam létre az egyéni vállalkozásomat, amelyben coachinggal és lakások bérbeadásával foglalkozom. Az évek folyamán növeltem az ingatlanok és az ügyfelek számát egyaránt, így ma már 100 Mio Ft-nak megfelelő stabil árbevételt érek el. Emellett aktívan foglalkozom befektetésekkel, főleg ingatlan, vállalkozási és pénzügyi / tőzsdei területeken. Imádom átadni azokat a módszereket, amelyekkel mind fiatalon, Magyarországon, mind később Máltán a nulláról építettem fel a mára kényelmes életet biztosító vagyoni hátteremet. Idén pl 200 + napot utazgattam külföldön, miközben a vállalkozásaimat, befektetéseimet menedzseltem. Ezt Te is el tudod érni, ha ismered és követed a lépéseket, használod a stratégiám és elkötelezetten belevágsz a megvalósításba. Itt vagyok, segítelek.
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat és az előadó személyesen fog neked válaszolni!
Az „Egészségkompasz – Az egyénre szabott iránytű a gyógyulás útján” alapítójaként küldetésem, hogy támogassam az embereket, különösen a mellrákos betegeket, az egyéni gyógyulási útjuk során. Személyes tapasztalataim is inspirálnak ebben a munkában, hiszen magam is sikeresen felépültem egy előrehaladott mellrákból. Ez az élmény formálta az életszemléletemet, és megerősített abban, hogy a gyógyulás kulcsa nemcsak a testi, hanem a lelki és szellemi egészségben rejlik. Minősített eWellness Coach vagyok, aki az együttérzést és a szakértelmet ötvözi. Hitem szerint az egészségünk a legértékesebb befektetésünk, ezért fontosnak tartom, hogy személyre szabott, holisztikus terveket készítsek ügyfeleim számára. Hiszem, hogy még egy rákdiagnózis is az élet egyik legnagyobb ajándékává válhat, ha képesek vagyunk felismerni a benne rejlő lehetőségeket és tanításokat. A jövőben szeretnék létrehozni egy „LIMITLESS WELL(ness)” nevű wellness központot mind az Egyesült Államokban, mind Európában, ahol az oktatás, a gyógyító gyakorlatok és az egyénre szabott tervek szerves egységben működnek. Többnyelvűként – angolul, németül és magyarul – globális közösségekkel is kapcsolatot teremtek, hogy minél szélesebb körben segíthessek. Munkám során a pozitív és inspiráló kommunikációt helyezem előtérbe, elkerülve a harcos vagy negatív kifejezéseket, különösen a rák kapcsán. Küldetésem, hogy előadásokkal, könyvekkel és online platformokon, például Facebook-csoportokon vagy akár egy podcaston keresztül osszam meg tapasztalataimat és azokat a tanulságokat, amelyek másoknak is segíthetnek az életük jobbá tételében.
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat és az előadó személyesen fog neked válaszolni!
Illek Andi vagyok, a BosziSuli megálmodója és alapítója. Korábban majd’ 20 évig dolgoztam a rendszerben, mint katonanő. A nagy változást, mint sokaknál, nálam is egy trauma okozta. Az önismereti utam első nagy felismerése volt, hogy mennyire hiányzik belőlem a nőiség, a női energiák. Sok kiváló női tanítóm volt, sok módszert, technikát megismertem, ami valahol mind egy és ugyanaz. A női körök miatt egy folyamatos kutatásban vagyok a szakralitás és az ősi hagyományok tekintetében. Az évek alatt rengeteg információt szedtem össze az ősi rituálékról és hagyományokról. De én mindig azt kerestem, hogy ezeket hogyan lehetne a mába beilleszteni!? Az Access Consciousness módszer segítségével egy teljesen új világszemléletet kaptam, és ezzel a szemlélettel megreformáltam a női köreimet. Majd 2021-ben létrehoztam a BosziSulit, amibe benne van mind az a rengeteg ősi varázslat, aminek a birtokában vagyok, de ezeket is már a mai világ számára upgradelt változatban kínálom.
Főoldal
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat és az előadó személyesen fog neked válaszolni!
Janki Anikó vagyok, Access Consciousness minősített facilitátor. Életem első 45 éve a megfelelési kényszerről szólt, egy kis trauma-drámával fűszerezve. Majd felbukkant az életemben egy csodálatos eszköztár, az Access Consciousness, és elhatároztam, hogy véget vetek ennek, nem létezhet, hogy csak ennyi az élet! Ahogy elkezdtem használni a kérdéseket, tiszításokat, kezeléseket, nagyon rövid idő alatt (2-3 hónap alatt) elindultak nagyon komoly változások a magánéletemben, a munkahelyemen. Olyanok, amik addig elképzelhetetlenek voltak. Megtörtént a csoda! Megjelent az öröm és a könnyedség nálam is! Persze ez nem magától történt, minden nap választottam azt a jövőt, amit élni szeretnék, és ezért hajlandó voltam tenni is. Újra és újra átléptem a komfortzónámon. Kértem és fogadtam a változást. Ma már tudom, hogy erre bárki képes, bárkinek lehet könnyedebb az élete, így elköteleződtem afelé, hogy minél több embert invitáljak ebbe a térbe, hogy megmutassam, nem kell kiválasztottnak lenni ahhoz, hogy boldog életet élhessenek! Jössz velem?
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat és az előadó személyesen fog neked válaszolni!
Képes Anita vagyok, Női-vezetői mindset mentor, bőségtudat szakértő. A hivatásom, hogy felszínre hozzuk a benned rejlő értékeket és azt meg is nyilvánítsuk a világodban. Szemléletem szerint az igazi változás sikere, az egyén énképének, önmagával való harmónikus kapcsolódásának az emelése. Ez a folyamat szeretetteli, elfogadó térben zajlik, online és offline formában is.
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat és az előadó személyesen fog neked válaszolni!
Kéri Judit, Tudatosság Tudománya és Karma Jóga Transzformáció mester konzulens, mestertanár, az alapító Sumant Kant Kaul közvetlen tanítványa, asszisztense, munkatársa. Továbbá: előadóművész, performer, táncos, koreográfus, rendező, Hatha jóga, meditáció, tánc és dráma tanár. A világ számos országában alkot, fellép és tanít. Kéri Judit, előadóművész, performer, táncos, koreográfus, rendező, Hatha jóga, meditáció, tánc és dráma tanár. Továbbá: Tudatosság Tudománya és Karma Jóga Transzformáció mester konzulens, mestertanár, az alapító Sumant Kant Kaul közvetlen tanítványa, asszisztense, munkatársa. A világ számos országában alkot, fellép és tanít.
Legújabb kutatásai az egyéni és a kollektív emlékezetre, valamint arra összpontosítanak, hogyan gyógyítsuk be sebeinket. Interkulturális perspektívákat tár fel a múlt átkeretezéséről és a tudatos jelen – jövő megteremtésének egyéni, valamint kollektív megoldásairól. Egyik szakterülete a demencia, mint tünetegyüttes. 2014 óta platformokat hoz létre a családi kommunikáció és kifejezetten a nők megerősítésére.
https://www.facebook.com/judit.keri.52
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat és az előadó személyesen fog neked válaszolni!
Szia! Keveházi Kata vagyok és akik ismernek engem, ezt írták rólam: ” Kata több mint 20 éve vágott bele a nők méltó szerepvállalásáért dolgozó Jól-Lét Alapítvány felépítésébe. Tanácsadóként, trénerként és kutatóként, valamint projektek és kampányok vezetőjeként vált a női jogok ismert szakértőjévé. Tudása a nők kiteljesedéséről egyedi: amellett, hogy a társadalomtudományok mellett a nők közvetlen segítésre alapozza, egy ideje a sorsok formálása is küldetéssé vált. Reinkarnációs utaztatóként Kata abban segíti klienseit, hogy engedjék el a jelen és előző életek terheit és felszabadultan, tudatosan, legbelsőbb valójukhoz kapcsolódva alakítsák jövőjüket. Utaztatóként is kutatja a nők kollektív traumáit és lehetőségeit.
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat és az előadó személyesen fog neked válaszolni!
Kiss Nóra vagyok. Pedagógus, Kvantumpszichológia és életviteli tanácsadó, családállító, személyes coach. Az emberi lélek rejtelmei, működése, felfedezése foglalkoztat. Önismereti folyamataim, a keleti tanítások ismerete, a spirituális tanulmányaim, az életben szerzett tapasztalataim, a több ezer emberrel való együttműködés adtak alapot és segítséget ebben a folyamatban. Életfeladatom, hogy segítsek az embereknek felismerni, ráébredni valódi önmagukra, önerejükre. Azon dolgozom nap mint nap, hogy támogatást nyújtsak ezen az úton. Segítséget nyújtok a hozzám fordulóknak abban, hogy megtalálják, felismerjék, majd kidolgozzák, kioldják magukból mindazokat a gátló tényezőket, melyek nehezítik a mindennapjaikat és felfedezzék azokat a tényezőket, melyek teljessé tehetik az életüket. Utat mutatok, támogatást nyújtok, hogy aminek nincs már helye az életükben az kikerüljön onnan, és szabad teret kapjanak, az erőforrásaik, erősségeik. Oldó beszélgetéseken egyénileg foglalkozom az emberekkel kortól, nemtől, a társadalomban elfoglalt pozíciótól függetlenül. Ott a beszélgetés felszabadító ereje által születik meg az a megértés, ami változásra sarkalja az egyént ill. oldást okoz. Hitvallásom, hogy „Ha rendben van az ember rendben van a világ is.” Ennek megvalósításában segít a Családállítás is. Férjemmel együtt a családállítás módszerével, az állítások során a női férfi energia jelenlétével segítünk a felszabadult lélek megtalálásában.
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat és az előadó személyesen fog neked válaszolni!
Kornis Anita több mint 30 éves vezetői és értékesítési tapasztalattal rendelkező business coach, tréner és tanácsadó, aki a meggyőzés technikájának elismert szakértője és oktatója.
A magyar KKV szektor kiemelkedő alakjaként a LAICA brand hazai megalapítója. Az értékesítést kreatív és stratégiai művészetként értelmezi, ahol az egyediség és a hitelesség alapvető sikertényezők.
Tréningjein hangsúlyt helyez az önismeretre, segítve az értékesítőket abban, hogy megértsék nemcsak az ügyfél, hanem saját működésüket is. Egyedi módszertant dolgozott ki, amely ötvözi a klasszikus értékesítési technikákat a modern pszichológia legújabb eredményeivel. Oktatása során külön figyelmet szentel a kifogások kezelésének, a tárgyalási folyamatok sikeres lezárásának, valamint a vásárlói bizalom megerősítésének.
Elkötelezett a női vezetők támogatása és személyes márkájuk fejlesztése iránt, hogy szakmai és személyes életükben egyaránt magabiztosak legyenek. Nemcsak elméleti, hanem gyakorlati tanácsokkal is segíti ügyfeleit, bemutatva az eredmények üzleti működési eszközeit. Munkája során a provokatív coachingot és az érzelmi intelligencia fejlesztését is integrálja.
Képzésein kiemelt figyelmet fordít a motiváció fenntartására, a vezetői készségek fejlesztésére és a kiégés megelőzésére. Hitvallása szerint a legjobbak módszerei utánozhatók, de a különleges megoldások mindig egyediek maradnak. Mentorálása nemcsak technikai tudást, hanem önbizalmat és inspirációt is ad ügyfeleinek, hogy minden helyzetben a legjobb eredményt érjék el.
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat és az előadó személyesen fog neked válaszolni!
Vezetői és női lélek mentor, a SoulScents coaching megalkotója, közgazdász, üzleti és teamcoach, feleség, két felnőtt csodálatos gyermek édesanyja, Földanya papnője vagyok. 20 év ügyfélszolgálati vezetői tapasztalattal rendelkezem, amely során számos kihíváson keresztül tapasztaltam meg, hogyan hozható összhangba a vezetői erő és a női érzékenység. Most másoknak segítek felfedezni ezt az egyensúlyt és megtalálni saját belső erőforrásaikat. Női köröket vezetek és elvonulásokat szervezek az Őrségben, ahol az Istennő évkörére épülő önismereti folyamatok segítik a résztvevőket abban, hogy saját erőbe álljanak, mélyebb kapcsolatba kerüljenek nőiességükkel és harmóniában éljék meg vezetői és személyes szerepeiket. A nők különleges ereje a teremtés: te magad vagy az a Teremtés, aki képes új utakat nyitni, átlépni a korlátokon, ötvözni az erőt és a lágyságot, az intuíciót és a logikát, az eredményorientáltságot és a törődést. Az általam megalkotott SoulScents coaching folyamat ezen az úton kísér téged, hogy segítsen felfedezni azt az erőt, amelyet születésed óta hordozol magadban. Egy belső utazásra hív, ahol megtalálhatod az egyensúlyt a vezetői szereped és a női léted között, hogy akarás helyett megengedéssel válj azzá a vezetővé, aki eredendően vagy. Ez az út nem a „hogyan legyek még jobb” kérdésről szól, hanem arról, hogy hogyan találj vissza önmagadhoz. Nem kapsz kész válaszokat, de megmutatom, hogyan találhatod meg őket magadban. Hiszek benned, hiszek a teremtő erődben, és abban, hogy vezetőként nemcsak célokat érhetsz el, hanem maradandó nyomot hagyhatsz a világban. Ez az út a szívből fakad és a lélekhez vezet. Állj készen arra, hogy hitelesen, önmagadat vállalva vezess és inspirálj!
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat és az előadó személyesen fog neked válaszolni!
KOZÉR EMŐKE sikeres életpálya mentor vezetői és karrier coach, tréner, tanácsadó. Mérnök-közgazdászként vezetői, projektmenedzseri, valamint közel egy évtizedes nagyvállalatoknál, valamint a civil szférában szerzett szervezet- és működésfejlesztési tanácsadói, vezetői és karrier coach, tréner, mentor szakmai tapasztalatot szereztem. Jelentős transzformációs projekteket vittem csapatommal sikerre. Felsővezetőket és munkahelyi csapatokat támogattam abban, hogy változó körülmények között elérjék céljaikat. Mindemellett édesanya vagyok. Látom és hiszem, hogy a mai kor vezetői feladatai, kihívásai másfajta kompetenciákat igényelnek, mint korábban. Az otthonosság, a szépség és harmónia iránti igény, az empátia, a közösségépítési képesség, bennünk nőkben, édesanyákban természetszerűleg ott van. Ez a mi szupererőnk, amelyre az üzleti, társadalmi életben is egyre nagyobb szükség van. Küldetésem, hogy mintát és példát mutassak számodra arra, hogyan tudod vezetőként a női minőségeket felszínre hozni, ezeket valódi erőforrásként használni, hogy magabiztosan irányítsd csapatod, sikeres projekteket valósíts meg és megteremtsd életedben azt a teret, melyben TE MAGAD, a családod és a hivatásod egymással harmóniában működik. Mentoráltjaimnak olyan eszközöket, módszereket, tudást, rendszert adok át egyéni és csoportos programjaimon, amelyeket kipróbáltam és működőképesnek ítéltem meg, illetve magam dolgoztam ki, így mély tapasztalásom van bennük.
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat és az előadó személyesen fog neked válaszolni!
Szia! Molnár Krisztina vagyok! 1994. szeptembere óra dolgozom a pénzügyi szférában. Nagyon sok szakmai és személyiség fejlesztő képzéssel és tapasztalattal a hátam mögött ma már sok ember életére vagyok jó hatással. Három felnőtt fiam inspirál arra, hogy a pénzügyi csapatunkkal a fiatalabb generáció számára is segítséget nyújtsunk a pénzügyi tudatosság fejlesztésében. Látva, hogy az iskolákban nem kapnak elegendő felkészítést ezen a területen, mind szülőként, mind gazdasági szakemberként fontos szerepem van abban, hogy megmutassam, hogyan érdemes gondolkodni és döntéseket hozni már ebben a korban is pénzügyi kérdésekben. Az Önbizalomnövelde nagyköveteként ingyenes programokat tartunk, ahol eszközöket és módszereket mutatunk hogyan lehet az önbizalmat/önbecsülést fejleszteni. AZ AdOM Alapítvány alapítójaként nehéz sorsú gyerekeket és családokat segítünk. Valamint idén elindítottuk a “Kezedbe AdOM” programot. Hogy fiatalokat támogassunk a mentális egészségük növelésében, Szeretem a jó beszélgetéseket, a jó társaságot. Szeretek utazni vagy egy jó könyvvel elvonulva kicsit egyedül lenni. Manapság talán kicsit túl van értékelve a pénz/bevétel jelentősége. Hogyan tudjuk a pénzt mint energiát áramoltatni és a saját javunkra fordítani? Erről mesélek majd.
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat és az előadó személyesen fog neked válaszolni!
A hivatásom, gyermek- és felnőtt mentális kríziskezelő tréner, ESP rehabilitációs pszichológus. Többszörösen érintettként vagyok jelen a segítő pályán. Speciális szakterületem, a gyermekkori krízisek, stressz és neurológiai trauma lenyomatok feloldása, tehetetlenség kezelése. Az ESP-BEC, ami 2016 óta magyar szabadalom alatt áll, folyamatosan forradalmasítja a pszichológia alapelveit. A mentoring folyamat segítségével, jelentősen gyógyítható a sérült idegrendszer komplex hálózata. Az érzelmek újrahuzalozásával, tudatos szemlélet változtatással, kódokkal, intenzív stresszcsökkenés, fizikai és mentális kondíció javulás, extra életenergia, aktivitás váltható ki. Bizonyított, hogy a gondolat-érzelem-cselekedet transzformálása, fizikai és pszichés állapotjavulást eredményez. Ez egyben célom is, hogy a Murányi Mental Mentoring Életprogramba jelentkezők, minden esetben megtapasztalják, a belső iránytű és a felszabadulás Isteni erejét. Hálával tölt el, hogy a világhírű Glamour Magazin, magyar pszichológiai szakértője és publicistája vagyok. Karrierem eddigi csúcspontja pedig az, hogy a Szakmai Elit Női Kiválósági Díj 2025 jelöltje vagyok. Előadásom címe Bántott lélek, harcos szív: Hogyan törj ki a tehetetlenség néma börtönéből?
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat és az előadó személyesen fog neked válaszolni!
Némethi Erika vagyok – a Tündérszív blog szerzője, a Tudat-OM Önismereti Stúdió egyik alapítója. Párommal, Földi Gáborral közösen abban a küldetésben élünk, hogy az embereket segítsük boldogságuk, önazonosságuk megéléséhez. Önismereti trénerként 4 közös könyvünk, több, mint 700 videónk a youtube-n, 12 féle kurzusunk, és egyéni beszélgetések útján szólaltatjuk meg az emberekben a saját szívüket. Olyan „tanításokkal”, sztorikkal, témákkal jelentkezünk, amiken keresztül az olvasóink és nézőink önmagukra ismerhetnek. Játékos, vidám, máskor bölcs és elgondolkodtató módon nyitunk szemet a párkapcsolati dinamikák, a tudatalatti mozgatórugók, a szülői minták, az önbizalom és önértékelés stb. csapdáira. A felismeréseken túl sem hagyjuk magukra a vendégeinket, mert mindig adunk olyan nézőpontokat, megoldásokat, amik segítenek másképp gondolkodni, érezni. Szeretettel. Neked is… Segítünk másképp látni önmagad, mint eddig! Segítünk felismerni képességeidet, megszeretni önmagad. Segítünk rádöbbenni a gátló hiedelmeidre, tudatosítani a szokásaidat, elengedni azt, ami már nem szolgál téged, és segítünk felállni, ha „padlóra kerültél”. Nézz szét a blogon, a videók témáiban, olvass bele a cikkekbe, szemezgess abból, amiben magadra ismersz. Szeretettel látunk.
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat és az előadó személyesen fog neked válaszolni!
Nyéki Gabriella vagyok, háromgyermekes édesanya, mentálhigiénés szakember, családkonzulens, női mentor valamint szexuálpszichológiai tanácsadó. Az intimitás és érzelmi kötődés témája nemcsak a szakmai életemben, hanem a magánéletemben is szívügyem. Az évek során rengeteg párral dolgoztam, akik szeretnék újra felfedezni egymást és mélyebb szinten kapcsolódni. Hiszem, hogy az intimitás nem csupán a fizikai közelségről szól, hanem a bizalomról, az érzelmi megnyílásról és a lelki egymásra találásról. Az előadás során gyakorlatias, mégis lélekemelő eszközöket szeretnék átadni, amelyek segítenek abban, hogy a kapcsolatotok új szintre lépjen. Ha szeretnétek többet megtudni rólam vagy a munkámról, látogassatok el a honlapomra. Köszönöm, hogy itt vagytok, és remélem, hogy együtt egy igazán különleges útra indulhatunk.
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat és az előadó személyesen fog neked válaszolni!
Párvy Patrícia vagyok asztrológus, életvezetési tanácsadó. A férjem után a második szerelmem a hivatásom. Több mint 20 éve foglalkozom asztrológiával, ezen belül 5 éve karmaasztrológiával. Az asztrológia egy csodálatos önismereti eszköz, feltárhatók vele a képességeink, de az elakadásaink háttere is. Ez utóbbi megoldásában viszont már az életvezetési tanácsadás segít, ahol a saját fejlesztésű thetacoaching módszerét alkalmazom. Saját magam is önismeretként kezdtem az asztrológiát, ezt adom tovább akár konzultációk, akár a tanítás során. Csodálatos tapasztalni, hogy ez a több ezer éves tudomány mennyire segít, támasz a mindennapokban. A thetacoaching módszerével pedig először szintén a saját zűrjeimet tettem rendbe, így érzem hitelesnek, hogy magamon is formáltam. Várlak szeretettel konzultációkra!
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat és az előadó személyesen fog neked válaszolni!
Rév Szilvia pszichológus vagyok, 10 éve dolgozom egyéni életvezetési, családi problémákkal, autogén trénerként gyakran szorongásos megbetegedésekkel. Dolgoztam iskolában, óvodában, egy gyógyközpontban, jelenleg magánpraxisban fogadom a klienseket. 12 éves koromban, mikor a tanárnőm megkérdezte tőlem, mi leszek, ha nagy leszek, azt válaszoltam, hogy pszichológus. Emellett 19 éves korom óta érdeklődtem a spiritualitás iránt és azután a kettő egyesítését éreztem lényegesnek. Egyszerre találom fontosnak a pszichológia lélek gyógyító erejét és a spirituális szemléletet, gyakorlást a szellemi úton való előrelépéshez. Szerencsés vagyok a tekintetben, hogy sokat utaztam életem folyamán, jó néhány zarándoklat szerű úton vettem részt, ami a lelki, szellemi elmélyülésemet segítette. A Válassz szabadon c. könyv szerzőjeként (amely megtalálható jelenleg az országos szintű nagy könyváruházakban) a korlátozó minták letételében szeretném konkrét módszerekkel támogatni az olvasókat. Több évben tartottam nőtársakkal női köröket, szívemen viselem a nők közötti támogató kapcsolat megteremtését, a női minőséghez való visszatalálást. Emellett a Lifemax Egyesülettel együttműködve segítem a szorongásos és pánikzavarban szenvedőket, pszicho edukatív videóim megtekinthetőek a témában a Youtube csatornán. Saját weblapomon oktatókurzusok ( mint a Mélyről jövő önbecsülés kurzus, ami Balin került felvételre, valamint a Tartós kiút a pánikból kurzus), instagram és tiktok csatornáimon szélesebb körű önfejlesztő tartalmak elérhetőek.
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat és az előadó személyesen fog neked válaszolni!
Rózsa Böbe vagyok, női szépség és erő mentor. Női lélek mentorként támogatom azokat a nőket, akik nehéz élethelyzetek és traumák árnyékában elveszítették önmagukat. Az én életemben is volt egy olyan mélypont, amikor egy komoly betegség próbára tett. Ez az időszak megtanított arra, hogy a legnagyobb sötétségben és mélységben is ott rejlik a fény, amely újra vezethet bennünket. Hiszem, hogy minden nő szívében ott rejlik a csillagfény. És tudom, hogy ha felébresztjük ezt a fényt, az újra vezetni fog téged az utadon. Az utazásunk során segítek elengedni a fájdalmat, felszabadítani az érzelmeket, és újra megtalálni azt a belső ragyogást, amely boldogságot és harmóniát hozhat az életedbe. A testi, lelki és érzelmi felszabadítás módszereivel dolgozom, melyek nemcsak segítenek visszanyerni az önbizalmadat, hanem új erőt és szenvedélyt hoznak a mindennapjaidba. Ha úgy érzed, hogy valami hiányzik… hogy elvesztetted azt a könnyed örömöt, amit valaha éreztél vagy a tükörbe nézve nem ismered fel önmagadat, tudd, hogy nem vagy egyedül. Az élet néha próbára tesz minket, de a belső fényed – az igazi, csodálatos éned – soha nem vész el. Csak várja, hogy újra felfedezd! Hidd el, a világod ismét tündökölhet, és én itt vagyok, hogy ebben támogassalak! Kezdjük el együtt ezt a csodálatos utazást – hiszen a világ csak arra vár, hogy meglássa az újra felfedezett csillagfényedet!
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat és az előadó személyesen fog neked válaszolni!
Családfasebek specialista és játékmesterként a láthatatlan hatásokat vizsgálom, amelyek generációkon át formálják életünket. Körülbelül 8 000 órányi egyéni konzultációt tartottam a játékkal, hogy segítsek az embereknek felismerni és felszabadítani magukat a múlt láthatatlan kötelékei alól. Az önismereti társasjáték, amit megalkottam, játékos formában nyújt lehetőséget mély belső felismerésekre. Játékmesterként nemcsak vezetem ezeket a folyamatokat, de másokat is kiképzek, hogy továbbadhassák ezt az élményt. Küldetésem, hogy megfoghatóvá tegyem a láthatatlant – legyen szó transzgenerációs hatásokról, érzelmi blokkokról vagy az angyalok üzenetéről. Hamarosan megjelenik angyalkártyám a Mindenség Kiadó gondozásában, mely egy új dimenziót nyit az önismeret és a spirituális kapcsolat terén. Hiszem, hogy életünket sokszor olyan erők alakítják, amelyeknek nem vagyunk tudatában, de ezek tudatosítása hatalmas változásokat hozhat. Alkotásaimmal segítek, hogy az emberek mélyebben kapcsolódjanak önmagukkal és az univerzummal. Munkám során az önfejlesztést, a spiritualitást és az emberi kapcsolatok szálait kutatom. Hiszek abban, hogy a múltunk és önmagunk megértésén keresztül egy szabadabb, teljesebb jövő építhető.
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat és az előadó személyesen fog neked válaszolni!
Szia Szabó H. Andrea vagyok. Egy 47 éves kétgyermekes anyuka, feleség, vállalkozó, Access minősített facilitátor, női mentor,..és Isten tudja még mi, hisz néha úgy érzem minden is vagyok egyszerre:) Elsősorban Nő vagyok, a maga legnemesebb értelmében, minőségében és teljességében szerintem. Volt idő, mikor ezt ilyen bátran nem hiszem, hogy le tudtam volna írni. Hisz tele voltam belső harccal, önbántalmazással, bizonytalansággal, kontrollal, tökéletességi mániával.. Utáltam a nőket, szinte menekültem előlük és persze utáltam azt a nőt, aki akkor voltam, illetve, akinek gondoltam magam.
Aztán 2013-ban elindultam felfedezni valamit, amiről tudtam, hogy több, mint amit ez a valóság és amit ez a világ mutat. Éreztem, hogy az élet többről kell, hogy szóljon és, hogy én is több vagyok, mint ami addig voltam.
Kerestem Magamat, az eszközöket, a kérdéseket és a válaszokat arra, hogy tudok megváltoztatni mindent és bármit az életemben, ami nem működik vagy éppen kényelmetlen. .. Számos modalitás mellett, 9 éve megismertem az Accesst és azt a rengeteg eszközt, amit kínál nekünk arra, hogy növeljük a tudatosságunkat és hogy megteremtsünk egy olyan életet, ami tele van lehetőséggel és bőséggel.
S, hogy mi változott ennyi év alatt? – jól érzem magam én és a testem is. Imádom az életem, és azt, hogy nőnek születtem.
Hálás vagyok, hogy ezt a változást és, hogy bármire képesek vagyunk, azt megmutathattam már több ezer nőnek is.
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat és az előadó személyesen fog neked válaszolni!
Alakítsuk át közösen a stresszt életenergiává! Ez a hívás évekkel ezelőtt érkezett meg az életembe, amikor először találkoztam a TAO Csikunggal. Rögtön éreztem, hogy ez az a mozgásforma, ami igazán az enyém. Nemcsak fizikai szinten tesz rugalmasabbá és egészségesebbé, hanem a lelket is megérinti és ápolja. A gyakorlatok által meg tudjuk teremti a saját egyensúlyunkat és a belső béke állapotát, miközben feltöltődünk energiával és életerővel. Oktatóként abban tudok neked segíteni, hogy meg tudd találni az egyensúlyt, és a belső csend állapotából képes legyél teremteni. Létrehozni magadban azt, amit a külvilágban szeretnél megtapasztalni. Harmónia, elégedettség, jólét, áramlás, egyensúly, vitalitás, boldogság, önszeretet, önbizalom – amikor végre megjelenik benned a belső mosoly, és minden jó, minden a helyén van. Az óráimra olyan egyszerű, könnyen követhető aktív és áramló gyakorlatokat hozok, melyek segítségével megérezheted, milyen az, amikor kioldódik belőled a feszültség, ellazul a tested, elengeded a zakatoló gondolatokat és elkezded megérezni a saját erődet, energiádat. Személyesen és online is elérhető csikungóráimon különböző, téged támogató témákat dolgozunk fel. Ha mélyebben szeretnél fejlődni az adott életterületen, holisztikus mentorként is tudlak támogatni csoportos workshopok és egyéni mentorálás keretében, hogy képes legyél igazán beleállni a saját erődbe, energiádba.
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat és az előadó személyesen fog neked válaszolni!
Szolnok Judit vagyok és elsősorban úgy gondolok magamra, mint 1 sima és 2 fordított gyerkőc, azaz 2 súlyos értelmi fogyatékkal élő autista kisfiú anyukájára. De mondhatnám magamról azt is, hogy amúgy egy elkényeztetett óbudai királylány vagyok, aki egész nap a felhők felett lebeg unikornisokkal és csillámpónikkal és arról álmodozik, hogy olyan jó lenne valami igazán fontosat tenni, valami igazán jót, amivel hozzá tudok tenni a világhoz. És mivel mindig is hittem abban, hogy én teremtem a saját világomat, ezért számomra az sosem volt kérdés, hogy ez így is lesz. Arról persze fogalmam sem volt, hogy ez a nagyon fontos „valami” mi lesz, de az Univerzum ezt is megoldotta. Először kaptam egy tündéri kislányt, aki csodaszép és csoda okos és aki ma 17 éves, aztán kaptam 2 fordított, azaz súlyos értelmi fogyatékkal élő kisfiút, akik ma 14 és 12 évesek és egy csoda velük az élet, igaz, egy kicsit másmilyen értelemben, mint ahogyan addig a csodára gondoltam. Miután a fiúk sikeresen felébresztettek az álmomból és lehoztak ide a Földre a csillámpónik világából és miután elengedtem az ellenállást, hogy ez biztos nem velem történik és ez biztos nem az az élet, amit teremteni akartam magamnak, ezután úgy döntöttem, hogy akkor is boldog életem lesz és akkor is megcsinálom azt a nagyon fontosat, amit megálmodtam. És akkor jöttem rá, hogy nincs itt semmi hiba, semmi tévedés. Hiszen mi fontosabb van a világon, mint megtanulni úgy igazán feltételek és elvárások nélkül szeretni? Mint megtalálni a rendet a káoszban minden egyes nap újra és újra? Mint felismerni és jól használni a saját erőnket? Mint megőrizni az élet szépségébe és nagyszerűségébe vetett hitünket minden nehézség közepette? Mint boldognak és elégedettnek lenni akkor is, ha erre látszólag semmi okunk nincs? Mint boldog életet teremteni azoknak, akiket mások csak úgy eldobnának? És mindezt egyszerre megmutatni és átadni másoknak is, hogy ezt ők is meg tudják csinálni? Amikor rájöttem erre, akkor döntöttem úgy, hogy úgy segítek magunkon, hogy ezzel másokon is segítsek. Mindez 8 éve történt, akkor hoztam létre a Mazsola Kuckó Alapítványt, ahol egyszerre segítek a gyerkőcöknek és a szüleiknek, abban, hogy még egy ilyen nehéz csomaggal is teljes, boldog és emberhez méltó életet tudjanak élni. A gyerkőcök mellé biztosítunk segítséget a családnak, építünk nekik egy lakóotthont, ahol majd szeretetben, biztonságban élhetnek, ha mi már nem leszünk, a szülőknek jógaoktatóként, mindfulness és life coachként segítek a saját történetem keresztül is megmutatva, hogy mi a kiút egy ilyen kilátástalan helyzetből. Mert hiszek abban, hogy az élet nem arról szól, hogy várjuk, míg elmúlik a vihar, hanem arról, hogy megtanuljunk táncolni az esőben.
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat és az előadó személyesen fog neked válaszolni!
Szia! Teimel Zita vagyok, a FEMINAKADÉMIA alapítója, vállalkozó nők üzleti mentora.
Sokan hívnak SPIRI COACHNAK, mert körülöttem főleg olyan vállalkozó nők vannak, akik valamilyen jó ügyet szolgálnak, segítőként, trénerként, terapeutaként, tanítóként dolgoznak és építik saját üzletüket.
30 éve járom önismereti utamat és vagyok a marketing szakmában és 6 éve pedig a személyes márkaépítés lett a specialitásom.
Főleg nőkkel dolgozom és segítek nekik megmutatni mindazt, ami bennük van, kilépni a láthatatlanságból, levetni félelmeiket, beleállni erejükbe és megtalálni saját hangjukat.
Milliárdos vállalkozást építettünk 15 éven át, amit utána egy multi megvásárolt tőlünk… Úgy lettem anyagilag független és szabad, hogy még nem is tudtam beengedni a gazdagságot… 15 évig utaztam kontinensek között és építettem nemzetközi vállalkozást az egészséges életmód és a táplálékkiegészítők üzletágában. Éltem Dubaiban 3 évet a gazdagok világában de sosem szálltam el és nem lett belőlem madam. Tudom milyen kiégni a célomért, elfáradni, nagyon nagyot álmodni, végigvinni… és a csúcsról a mélybe zuhanni. Tudom milyen a legjobb társat, a legnagyobb biztonságodat a párodat elveszíteni betegség miatt és ezzel elveszteni teljesen önmagam . Tudom milyen a férfi világban helyt állni és tudom mire van szüksége a nőnek valójában ahhoz, hogy nagy dolgokat tudjon teremteni. Nagyon együtt tudok érezni minden olyan vállalkozó nővel, aki egyedüli pénzkereső és meg kell találnia saját hangját, eszenciáját, hogy meg tudja valósítani azt a csodát ami benne van.
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat és az előadó személyesen fog neked válaszolni!
Varga Márti vagyok, intuitív karriercoach, személyi fejlesztő, tréner és Persolog DISC viselkedéstipológiai szakértő. Civilben 2013 óta dolgozom a multik IT szektorának világában, ahol tapasztaltam a tipikus munkahelyi elakadásokat, útkereséseket, stresszt (jó és rossz fajtáját egyaránt), kiégést (első kézből is) és a sor ezzel csak elindult. Természetesen megfigyelhettem, milyen pozitív értékek segítenek bennünket a fejlődés útján. Hosszú évek óta kutattam az önismeret és önfejlesztés világát. Éreztem, eljött az idő, hogy ezt a tudást, tapasztalatot és az elfojthatatlan segítői ösztönt mások számára is kamatoztatható formába öntsem – így találtam rá a coachingra. Amatőr festőművész vagyok – munkámban ötvözöm az önismeretfejlesztést az önkifejezéssel, nagy hangsúlyt fektetek a személyiség kibontakoztatására és igény szerint művészi eszközökkel is bátorítom a klienseimet. Számomra az emberekkel való munka nem csak egyszerű vállalkozás, hanem egy igazi szenvedély. Business, karrier és felsővezető-coachként fő profilom a szakmai önismeretben, munkavégzésben, pályakeresésben, munka-magánélet egyensúlyában elakadásokkal küzdők segítése, fejlesztése. A legfőbb eszközöm az intuícióm és a jelenlétem: a fókuszom, Rád. Segítek, hogy megtaláld a saját utad és elhidd, mi mindenre vagy képes.
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat és az előadó személyesen fog neked válaszolni!
Ha szeretnél több kreativitást, belső harmóniát és irányítást az életed felett, jó helyen jársz! Vasas Gizella vagyok, a Lélekvonal – Fraktálrajz tanfolyamok | Kreativitás & önfejlesztés alapítója és Magyarország első hivatalos fraktálrajz iskolájának vezetője. Egy különleges módszert mutatok neked, amivel felszínre hozhatod a benned rejlő teremtő erőt. Nem kell művésznek lenned, csak nyitottságra van szükség, a többit megmutatom én. A fraktálrajz színek és vonalak erejével segít abban, hogy tisztábban lásd az életed lehetőségeit és megteremtsd a belső harmóniát. Nem a múlt elemzésével foglalkozunk, hanem a jelened és a jövőd építésével. Lépésről lépésre támogatlak, hogy a saját tempódban haladhass a kreativitás és az önbizalom útján. A cél, hogy egy kiegyensúlyozottabb, szabadabb és tudatosabb életet teremts magadnak. Ha úgy érzed, itt az idő a változásra, látogass el a Lélekvonal – Fraktálrajz tanfolyamok | Kreativitás & önfejlesztés oldalra, és vágjunk bele együtt!
Amennyiben az előadó kérdésére szeretnél válaszolni, vagy kérdezni tőle, akkor kattints a videó hallgatása közben a képernyő jobb alsó sarkában levő Youtube lógóra és a Youtube csatornán felteheted kérdésedet vagy megadhatod válaszodat és az előadó személyesen fog neked válaszolni!
Hiszem, hogy mindenki képes megtalálni önmagában a belső lelkierőt, amely életének legnagyobb változásait elhozza.
Tudom, hogy minden ember megérdemli az örömteli, boldog életet.
A küldetésem az, hogy megtaláld a hited önmagadban. Módszereim abban segítenek, hogy felszabadulj a múlt terhei alól, és rátalálj a saját utadra.
Ha szorongást, elakadást vagy trauma okozta nehézségeket érzel, itt az idő, hogy elindulj az önismeret és a gyógyulás útján.
Közös munkánk során, az élettapasztalataim által olyan motiváló gyakorlatokat, színvonalas eszközöket, és támogatást nyújtok neked ,amivel könnyebben tudod élni a hétköznapi kihívásokat és magabiztosabb leszel az életedben.